2021-ben két kategóriában is díjazták a GYSEV Zrt. honlapját az Év Honlapja versenyen

Büszkék vagyunk rá, hogy a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-vel közös projektünket, a www.gysev.hu webcímen elérhető honlapot idén két kategóriában is díjazta az Év Honlapja pályázat zsűrije.

A GYSEV Zrt. a megváltozott utasigényekre és a jogszabályi változásokra reagálva készíttette el háromnyelvű, akadálymentes honlapját, mely immár a GYSEV Zrt. új arculatához is illeszkedik. A honlap elsődleges célja az utazóközönség legteljesebb tájékoztatása a vasúti közlekedést érintő témákban, emellett megfogalmazott cél volt, hogy a honlap segítségével az érdeklődők informálódhassanak a GYSEV cégcsoport további tagjainak szolgáltatásairól is.

A GYSEV Zrt. honlapja kormányzat kategóriában Az Év Honlapja Díjat kapta

A zsűri értékelése szerint:

"A GYSEV honlapja nem csak egy szakmailag kiválóan megalkotott webes felület, de egyben egy örvendetes szemléletmód manifesztuma. Ilyen, amikor a kormányzat a polgárokat partnernek, ügyfélnek tekinti. A kreativitás és az ergonómia egyensúlya és a lényegre törő tartalom mind a weblap használatát segítik. Az akadálymentesített, háromnyelvű honlap sikeresen oldja meg a GYSEV egységes arculatának bemutatását is. Biztosak vagyunk benne, hogy az utazóközönség nagy megelégedéssel használja majd a számára készült oldalakat. Ezt a munkát az Év Honlapja díjjal jutalmazzuk Kormányzat kategóriában. Gratulálunk!"

Turizmus kategóriában pedig Különdíjban részesült

A zsűri véleménye:

"A webes arculat egyedi, közvetlen, már-már barátságos, a weboldal tartalmas és funkciógazdag, de ami a legfontosabb, soha nem feledkezik meg a fő célról, ami az utazóközönség legteljesebb tájékoztatása a vasúti közlekedést érintő témákban. A GYSEV szlogenje szerint „velünk élmény az utazás”. Nos, mi azt is elmondhatjuk, hogy velük élmény az utazási információk böngészése is, ami a turizmus kategóriában a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. számára Különdíjat hozott."