Az Év Honlapja

2019. november 27.

Cégünk történetében először nem csak a nevezett kategóriában, hanem abszolút versenyben is megkapta egyik honlapunk az "Az Év Honlapja" díjat.

A díjazott honlap pedig nem más, mint a mateking.hu

Így a mai napon elmondhatjuk, hogy a mateking.hu azon túl, hogy öt év alatt a hatodik kategóriadíját kapja (E-learning vagy éppen Okatatás kategóriában), azon túl első "Abszolút Év Honlapja" díjat is bezsebelte. 

2018. november 15.

Idén negyedik alkalommal választották az Év Honlapjának a Matekinget. Ilyen eredményt korábban egyetlen honlap sem ért el az Év Honlapja díj történetében.

Nagyon örülünk a díjnak, de aminek ennél sokkal, de sokkal jobban örülünk az az, hogy rengetegen használják a honlapot :)

2017. november 16.

Társadalmi és civil szervezetek kategóriában a Tappancs Tanya honlapja különdíjat kapott, a mateking.hu pedig "Az Év Honlapja" díjas E-learning kategóriában.

A szegedi Tappancs Tanya állatmenhely számára idén készítettünk Drupal 8 CMS alapon egy korszerű mobilbarát honlapot, melynek elsődéeges célja, hogy a felelős állattartásra vezesse rá a közönséget és nem utolsó sorban segítse a menhely lakóit szerető gazdikra találni. Bővebben a honlapról.

2016. december 8.

Idén második alkalommal neveztünk az Év Honlapja díjra, de emeltük a tétet és hosszas hezitálás után végül nem egy, hanem két kategóriában adtuk be nevezésünk: e-learning és oktatás kategóriákban. Úgy néz ki, hogy érdemes volt, hiszen mindkét kategóriában Év Honlapja díjjal jutalmazták a mateking.hu weboldalt.

2015. december 3.

Friss hír: a legelső Év Honlapja nevezésünkön, e-learning kategóriában elhoztuk a legjobb honlapnak járó díjat. :) 
A honlap, amely elnyerte a Magyar Marketing Szövetség által kiosztott díjat pedig nem más, mint a mateking.hu. Az a mateking.hu, amelyik 2014. november 20.-án teljesen megújult. Be kell valljuk, nem volt egy egyszerű feladat a 2010 óta működő holnap átalakítása, de a sok-sok befektetett idő, energia és munkaóra meghozta a sikert, és büszkén vehettük át tegnap a szakmai elismerést.