Írtunk egy kis történelmet az idei Év Honlapja díjátadón :)

Idén negyedik alkalommal választották az Év Honlapjának a Matekinget. Ilyen eredményt korábban egyetlen honlap sem ért el az Év Honlapja díj történetében.

Nagyon örülünk a díjnak, de aminek ennél sokkal, de sokkal jobban örülünk az az, hogy rengetegen használják a honlapot :)

A díj ismételt elnyeréséhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy az elmúlt egy év során több fejlesztést vittünk véghez a Matekingen, mint eddig összesen együttvéve. Amellett, hogy közel duplájára növeltük a tananyagok számát és alapjaiban dolgoztuk át a teljes előfizetési rendszert - hogy jóval áttekinthetőbb és sokkal felhasználóbarátabb legyen - megújítottuk azt, ahogyan tanítunk a Matekingen azzal, hogy az eddig megszokott lépésről-lépésre tanulás mellett bevezettük a léptetés hanggal funkciót, ami kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a tananyag megértését azzal, hogy egyszerre látható és hallhatóak az információk, így a tudás több különböző csatornán jut el az agyba. Ezen kívül a elérhetővé tettük a teljes tananyagot videó változatban is. Így az eddigi egy tanulási mód helyett most három mód közül választhatja ki mindenki azt, ami neki a legkényelmesebb. A különböző funkciók között menet közben is bármikor lehet váltani. A mateking ereje eddig is abban állt, hogy a tanulás tempóját mindenki a saját igényeire tudta szabni, de ez mostantól még inkább igaz. Azt gondoljuk, hogy ezekkel a fejlesztésekkel a matektanulást sikerült végre valódi élménnyé varázsolni.

https://www.azevhonlapja.hu/dijazottak/dijat-nyert-weboldalak-2018

Címkék