
2017-ben egy levelet kaptunk a Tappancs Állatvédő Alapítványtól, mert az akkori, Drupal 6 CMS köré épült honlapjukkal műszaki problémák adódtak. Miután a problémát elhárítottuk, megállapodtunk egy vadonatúj, korszerű, Drupal 8 CMS köré épülő honlap elkészítéséről - ennek a munkának a gyümölcse érhető el immár a tappancs.hu domain név alatt.
Mivel a honlap tartalma gyorsan frissül: nap mint nap kerülnek fel a honlapra a menhelyre került állatok adatlapjai sok fotóval és szöveggel, kerülnek le a gazdira talált kutyák és cicák adatlapjai és persze a blog is folyamatosan frissül, így célunk volt, hogy az alapítványnál dolgozó, a honlapot kezelő önkéntesek munkáját a lehető legnagyobb mértékben segítsük, a fenti tartalomadminisztrációs folyamatok a lehető legkevesebb idő alatt legyenek elvégezhetőek.
Emellett a honlap látogatói: az állatbarátok és az örökbefogadáson gondolkodó gazdijelöltek igényeit is szerettük volna maximálisan kiszolgálni, így került kialakításra a rengeteg féle szempont szerint szűrhető és kereshető kutya- illetve macskakereső felület, melynek segítségével a menhelyre került állatok közül pillanatok alatt meg lehet találni a család elképzeléseihez illő kedvencet, valamint a lakossági gazdikereső "apróhirdetési" felület is, ahol bárki kereshet új gazdát kedvencének.
A Tappancs Tanya honlapja 2017-ben "Az Év Honlapja" versenyen különdíjat érdemelt.